Tabella
 
1. Soroksár 12 24
2. Mezőkövesd
12
23
3. Kecskemét 11 23
4. Kazincbarcika 12 23
5. Tiszakécske 12 23
6. Gyirmót 12 21
7. Ajka 12 19
8. VIDEOTON 12 15
9. DVTK 11
15

10.

BVSC 11 14
11. Szentlőrinc 12 14

12.

Nagykanizsa

12

12

13. Karcag 12 11
14. Kozármisleny 12 10
15. Szeged 11 10
16. Csákvár 12 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Csak a második körben kezdünk
A Debrecen a Magyar Kupa győztese 
 
 Csak július 15-én kezdődik meg nemzetközi szereplésünk, hiszen a Loki kupagyőzelmével a Videoton lett a "kiemeltebb" csapat, így csak az Európa Liga második selejtezőkörében lépünk pályára. A júniusi sorsoláskorkiderül, hogy melyik párosítás győztesét kapjuk, így szerencsére nem teljesen "sötét ló" ellen kell megküzdenünk.
A visszavágóra július 22-én kerül sor.
Érdekesség, hogy az első mérkőzésünk másnapján, 16-án megtartják a harmadik forduló sorsolását, tehát a visszavágón már tudni fogják a csapatok, hogy kivel kerülhetnek össze továbbjutásuk esetén.
 
Jun 21, 2010 Sorsolás első és második selejtezőkör, Bajnokok Ligája (12:00) 
Sorsolás első és második selejtezőkör, Európa Liga (13:30)
Jun 29/30 2010 Első selejtezőkör Bajnokok Ligája, Első forduló
Jul 1, 2010 Első selejtezőkör Európa Liga, Első forduló
Jul 6/7, 2010 Első selejtezőkör Bajnokok Ligája, Második forduló
Jul 8, 2010 Első selejtezőkör Európa Liga, Második forduló
Jul 13/14, 2010 Második selejtezőkör Bajnokok Ligája, Első forduló
Jul 15, 2010 Második selejtezőkör Európa Liga, Első forduló
Jul 16, 2010 Sorsolás harmadik selejtezőkör, Bajnokok Ligája
Sorsolás harmadik selejtezőkör, Európa Liga
Jul 20/21, 2010 Második selejtezőkör Bajnokok Ligája, Második forduló
Jul 22, 2010
Második selejtezőkör Európa Liga, Második forduló
Jul 27/28, 2010 Harmadik selejtezőkör Bajnokok Ligája, Első forduló
Jul 29, 2010 Harmadik selejtezőkör Európa Liga, Első forduló
Aug 3/4, 2010 Harmadik selejtezőkör Bajnokok Ligája, Második forduló
Aug 5, 2010 Harmadik selejtezőkör Európa Liga, Második forduló
Aug 6, 2010 Sorsolás negyedik selejtezőkör (play-off), Bajnokok Ligája
Sorsolás negyedik selejtezőkör (play-off), Európa Liga
Aug17/18, 2010 Negyedik selejtezőkör Bajnokok Ligája, Első forduló
Aug 19, 2010 Negyedik selejtezőkör Európa Liga, Első forduló
Aug 24/25, 2010 Negyedik selejtezőkör Bajnokok Ligája, Második forduló
Aug 26, 2010 Sorsolás Bajnokok Ligája, Csoportkör
Aug 26, 2010 Negyedik selejtezőkör Európa Liga, Második forduló
Aug 27, 2010 Sorsolás Európa Liga, Csoportkör
Szept 14/15, 2010 Első mérkőzés Bajnokok Ligája, Csoportkör
Szept 16, 2010 Első mérkőzés Európa Liga, Csoportkör
2010.05.26. 21:07
 
Vissza    Nyomtatás