|
A kiadott időpontnál korábban, már holnap megtartják a Magyar Labdarúgó Szövetségben a 2007/2008-as bajnokság őszi idényének sorsolását. Az eseményt megelőzően átadásra kerülnek az elmúlt bajnokság legjobbjainak odaítélt díjak is. A nyitó, illetve a második forduló időpontjában rendezvények zajlanak a Sóstói stadionban, így várhatóan ezen hétvégéken hétfőn lépünk pályára hazai környezetben.
tovább »
|
|
2007. 06. 28 |
|
Ma ismét két edzés volt |
Ma délelőtt és délután is edzést tartott a szakmai stáb az FC Fehérvár keretének. Délután már nem láthattuk Oluicot, valamint a korábban itt edző délszláv labdarúgók közül kettőt. Kocsis és Mohl sérülése miatt külön munkát végzett, azonban a többiek becsülettel végezték az előírt feladatokat. Továbbra is a többiekkel tréningezett Sitku Illés, Magasföldi József és Györök Tamás is.
tovább »
|
|
2007. 06. 28 |
|
|
 |
Az előre megadott több kezdési időpont közül a 17,45-ös volt helytálló, ekkor kezdődött tehát a Vidi felkészülési mérkőzése a REAC ellenében Rákospalotán. A bizonytalanságnak köszönhetően volt olyan fehérvári szurkoló, aki már öt óra előtt helyet foglalt a lelátón. Ahogyan azt megszokhattuk, most is több piros-kék fanatikus kísérte figyelemmel a mérkőzést, amelyen a 35. percben már három gólos hátrányba kerültünk. Dajic a lefújás előtt még szépített, s mivel a hazaiak a félidőben szinte a teljes csapatukat lecserélték, átvettük a kezdeményezést és Dajic újabb góljával, valamint Farkas és Bozic találataival fordítani tudtunk. Képek a mérkőzésről
tovább »
|
|
2007. 06. 27 |
|
Három új fiú az edzésen |
Ma délelőtt kondícionáló tréningen vettek részt a játékosok, délután pedig labdás gyakorlatokat végeztek a Sóstón. Három új fiú is a többiekkel együtt végezte a feladatokat, róluk azonban csupán annyit sikerült megtudni, hogy délszlávok és az egyikük -- egy fiatal, nagytermetű srác -- posztja kapus. Fontos információ a szurkolóknak, hogy a holnapi, REAC elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésünk 17,45 órakor kezdődik Rákospalotán. A hazaiak csapatában információink szerint Tereánszky-Tóth Péter, a Vidi volt játékosa is pályára lép majd.
tovább »
|
|
2007. 06. 26 |
|
Két meccs lesz a héten |
A Vidi gőzerővel folytatja a felkészülést ezen a héten is és az edzések mellett két mérkőzésre is sor kerül, egy idegenben, egy másik pedig hazai pályán. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 9 és 18 órakor lesz edzés. Szerdán a REAC vendégei leszünk, szombaton pedig a Paks gárdáját fogadjuk a Sóstói stadionban. Már újra a csapattal edz Mario Bozic, így a sérült Dvéri és Bölcsföldi, valamint a Dunafém ellen bokaszalag sérülést szenvedő Disztl Dávid kivételével a teljes keret együtt készülhet.
tovább »
|
|
2007. 06. 25 |
|
|
 |
A Tolna megyei Pálfa község polgármesterének meghívására lépett ma pályára 300 néző -- köztük sok fehérvári -- előtt az FC Fehérvár együttese. A meccset jótékonysági célból rendezték Hüse András kisfiú javára, aki veleszületett rendellenessége okán vár fontos, de költséges műtétre. Csapatunk 100.000.- Ft-ot, a Videoton Baráti Kör pedig egy ajándékcsomagot nyújtott át a szülőknek a kezdő sípszó előtt. A megyei III. osztályban szereplő hazaiak ellen 7:1-es félidőt követően 17:1 arányú győzelmet arattunk, góllövőink Kerekes (5), Dajic (4), Lattenstein (2), Meggyes (2), Koller, Pálfi, Magasföldi és Lelkes voltak.
tovább »
|
|
2007. 06. 24 |
|
Hivatalosan is tulajdonos a FETÉV-SZER |
A mai napon tartott taggyűlést a Fehérvár FC Kft, amelynek napirendjén többek között a Fetév-Szer Kft tulajdonszerzése is szerepelt. A tulajdonosok döntésének köszönhetően az üzletrész tulajdonlás immár hivatalos, ennek tudatában pedig Szauerwein Tivadar jelezte, hogy ma 17 órakor minden alkalmazott, edző és játékos megkapja májusig a fizetését. A taggyűlés július 5-én folytatja munkáját.
tovább »
|
|
2007. 06. 22 |
|
Holnap délelőtt edzés, vasárnap edzés és meccs |
Pénteken délelőtt edzésen vesz részt az FC Fehérvár kerete, s ezzel egyidőben a Fehérvár FC Kft tulajdonosai is taggyűlést tartanak. Vasárnap a csapat a délelőtti edzést követően délután Pálfára utaznak, ahol egy kisgyermek javára rendezendő jótékonysági mérkőzésen vesznek részt 17 órai kezdettel.
Ismét változott az edzőmérkőzések programja, eszerint a Siófok elleni mérkőzés elmarad, helyette egy nappal korábban (július 4-én) 18 órakor a Felcsút lesz a Sóstói stadionban az ellenfél.
tovább »
|
|
2007. 06. 21 |
|
|
Új időpont és új ellenfelek kerültek az FC Fehérvár végleges felkészülési mérkőzéssorozatának palettájára. Június 30-án a Paks, július 5-én az orosz csapat helyett a Siófok, 10-én pedig a Vasas lesz a Vidi ellenfele, mindegyik alkalommal hazai pályán.
tovább »
|
|
2007. 06. 20 |
|
|
 |
Kánikulai hőségben került sorra a mai edzőmérkőzés, amelyen fölényes piros-kék siker született. A két félidőben más és más összetételű csapat játszott a hazaiaknál és bemutatkozott a nézők számára a szerb Oluic is, aki a védelem jobb oldalán kapott szerepet. Magasföldi József is pályára lépett az első félidőben, de csupán a Sopron engedélyének birtokában, bár a szurkolók szívesen látnák újra a Sóstón. Az első félidei csapatunk játéka nem igazán nyerte el Marijan Vlak tetszését, aki igen szigorúen beszélgetett el velük a szünetben. Julinho csupán nézőként volt jelen, közölte, hogy július elején hazautazik Brazíliába, bár nem szívesen teszi.
tovább »
|
|
2007. 06. 20 |
|