Bede vezeti az első mérkőzést |
|
Jelentős változások voltak a játékvezetői keretben az elmúlt időszakban, hiszen Dubraviczky Attilának a tesztet nem sikerült teljesítenie, míg Saskőy ellen bűnügyi eljárás van folyamatban. A ma esti Szuper Kupa döntő első felvonását ennek ellenére rutinos játékvezető fogja vezényelni Bede Ferenc személyében. Segítői Vámos Tibor és Kispál Róbert lesznek.
tovább »
|
|
2006. 07. 17 |
| |
|
 |
Daniel Tudor távozása után az egy sorral előrébb lépő Sebők Zsolt volt Szevi beszélgetőpartnere.
tovább »
|
|
2006. 07. 16 |
| |
A Szuper Kupa elnyerése a cél |
|
Csapatunk tovább folytatja menetelését, hiszen az UEFA kupa visszavágó mérkőzése előtt még két, nagyon fontos csata vár ránk. Hétfőn, illetve csütörtökön kerül sor a Szuper Kupa döntőjére, mindkét alkalommal -- először Székesfehérváron, majd Debrecenben -- este 20 órakor. A szokásostól eltérően nem előző nap utazunk el a civis városba, hanem a meccs napjának reggelén. Vasárnap délelőtt 10 órától még edzést tart Csertői Aurél, ekkor derül ki, hogy Dvéri Zsolt játékára számíthatnak-e a szurkolók. A fanatikusok természetesen ezúttal is a csapattal tartanak, autókkal és vonattal kelnek útra.
tovább »
|
|
2006. 07. 15 |
| |
Hétfőn debütálunk a Szuper Kupában |
|
Július 20-án hétfőn este ismét komoly megmérettetés vár az FC Fehérvár együttesére, ugyanis a klub fennállása óta először játszhat a Szuper Kupáért. Az ellenfél a magyar bajnok Debrecen csapata lesz, a mérkőzés este 20 órakor kezdődik. Belépők már ma délután 15 órától 19 óráig válthatók a stadionban, illetve holnaptól a Kuti Sport üzletben (Alba Pláza) és a Gyümölcsvár non-stop élelmiszer üzletében a Prohászka u. 67. szám alatt. A jegyek árai azonosak a bajnoki mérkőzésekre meghirdetettekkel.
tovább »
|
|
2006. 07. 14 |
| |
Két részben edzett a csapat |
|
A ma délelőtti tréningen két részre osztotta csapatot Csertői Aurél. A tegnap pályára lépőknek személyesen ő vezényelt futóedzést a centerpályán, a többiek pedig Németh Zoltán pályaedző és Ulbert Tibor kapusedző vezetésével a hátsó füvesen gyakoroltak. Dvéri Zsolt vádlisérülése -- ami jelenleg nem tűnik komolynak -- miatt volt távol. Holnap szabadnap, majd vasárnap délelőtt 10 órától újabb edzés vár a játékosokra a Sóstón.
tovább »
|
|
2006. 07. 14 |
| |
Edzői nyilatkozatok |
|
Csertői Aurél: Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, egy rendkívül erős ellenfélel szemben. Célunkat annyiban elértük, hogy előnnyel, és kapott gól nélkül utazhatunk a visszavágóra. Igazság szerint a felkészülési időszak közepén vagyunk, így ez meglátszott teljesítményünkön az utolsó húsz percben. Bíízom benne, hogy két hét múlva jobban futballozunk majd.
Tacsmurad Agamuradov (Kajrat Almati): A hazaiaktól agresszívebb futballt vártunk, az első félidőben emiatt nem mertünk kinyílni, a fordulás után már bátrabban játszottunk, adódtak lehetőségeink, ám ezeket nem használtuk ki. Reménykedem abban, hogy otthon kivívjuk a továbbjutást.
tovább »
|
|
2006. 07. 14 |
| |
|
 |
Nem sok ideje maradt a fehérvári kedvenceknek a pihenésre, hiszen alig egy hónappal a bajnokság befejezése után újra tétmeccsen bizonyíthattak. A kezdés előtt sokan latolgatták, mire volt elég a két felkészülési mérkőzés, és a csapat mennyire tudja felvenni a ritmust egy olyan ellenféllel szemben, amely a hazájában már bajnoki mérkőzéseket játszik. Érdekesnek ígérkezett a Vidi új játékrendszere is - ebben az összeállításban a csapat most először mutathatta meg élesben, hogy mire képes.
Képek a médiatárban
tovább »
|
|
2006. 07. 13 |
| |
Szurkolói út Kazahsztánba |
 |
Azoknak a szurkolóknak, akik szeretnének a csapattal tartani az UEFA Kupa visszavágó mérkőzésére, lehetőségük van Isztambulon keresztül Alma-Atába repülni. Az utazás és a szállás költsége kb. 300 000 Ft, ami természetesen a jelentkezők számának függvényében változhat. Jelentkezni legkésőbb vasárnap estig Horváth Győzőnél lehet. E-mail: vidike@t-online.hu.
tovább »
|
|
2006. 07. 13 |
| |
FC Fehérvár - Kairat Almaty UEFA kupa mérkőzés este 20:00 óra |
 |
Ma este 20 órakor megkezdődik egy remélhetőleg szép sorozat az FC Fehérvár számára a nemzetközi színtéren. Az ellenfél az első selejtező körben az a kazah Kairat Almaty, amely jelenleg hazája bajnokságának 4. helyén áll. A Vidi szakvezetői és játékosai bízakodóak, de mindannyian egybehangzóan állítják, hogy nagyon oda kell figyelni a mérkőzésre. Csertői Aurél nem csinált titkot az összeállításból, mint már korábban megjelentettük, a Sebők - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze - Bozic, Schwarcz, Dvéri, Farkas - Sitku, Horváth felállásban kezdjük a mérkőzést. A kazah szakvezető nagyon szűkszavú, így nem is árulta el csapata kezdőjátékosainak nevét. A mérkőzésre belépők a stadionban, a Kuti Sport üzletben (Alba Pláza) és a Gyümölcsvár non-stop üzletében (Prohászka u. 67.) kaphatók.
tovább »
|
|
2006. 07. 13 |
| |
Délelőtt megtartották az ellenőri értekezletet |
|
Ma délelőtt a Sóstói stadionban az UEFA előírásoknak megfelelően megtartották azt a technikai értekezletet, amelyen részt vett az UEFA és a játékvezetői ellenőr, a katasztrófavédelem, a mentők, a tűzoltók, a biztonsági szervezet képviselője, valamint a két érdekelt klub technikai vezetője. Ennek során ellenőrizték a pályát, a hálókat, valamint az öltözőket. Külön kitértek a dopping szoba és az orvosi szoba, valamint a játékvezetők elhelyezésére szolgáló helyiségek felszereltségére. Érdekesség, hogy mindkét csapat cserejátékosai csak a temető felőli kapu mögött melegíthetnek, s csapatonként egyszerre csupán 3-3 fő. Az FC Fehérvár rendkívüli vendégszeretetét bizonyítja, hogy a kazah együttessel érkező szurkolók elhelyezéséről a VIP páholyban gondoskodnak, ahol étkezési lehetőséget is biztosítanak számukra.
tovább »
|
|
2006. 07. 13 |
| |