Horváth Feri már együtt a csapattal, sőt... |
 |
Horváth Ferenc ma már együtt tréningezett a csapattal délelőtt a Sóstói stadionban, azonban szerződésére még nem kerültek rá az aláírások. Nem kell azonban arra gondolni, hogy bármi probléma lenne, a kontraktus megerősítésére hétfőn kerül sor. Az edzésen már nem volt jelen Simon Attila, viszont kissé félrehúzódva a lelátó mellett megjelent Józsi György, aki aztán villámgyorsan bevonult a vezetőkkel a főlelátó tárgyalójába. Mindeközben a csapat egy remek, hajtós, kétkapus mérkőzést játszott, ahol a sok érdeklődő nagyszerű megoldásokat is láthatott.
tovább »
|
|
2006. 01. 14 |
| |
Simon Diósgyőrbe távozik? |
 |
Simont a Békéscsaba együttesétől igazolta a nyáron az FC Fehérvár. Beépülni nem tudott a csapatba, ebben hátráltatta makacs sérülési is, így aztán nem meglepő, hogy Sallói István a Diósgyőr menedzsere azt nyilatkozta, hogy vele kívánják megerősíteni a piros-fehérek középpályás sorát, amely véleménye szerint "bikaerős" lesz!
tovább »
|
|
2006. 01. 13 |
| |
|
Tegnap este teljesen megtelt a Tóváros Pizzéria a Baráti Kör szurkolói est sorozatának első rendezvényén. A kellemes környezetben Csizmadia Csaba, Daniel Tudor, Horváth Ferenc és Matók János beszélgetett a megjelentekkel.
tovább »
|
|
2006. 01. 13 |
| |
|
 |
A Székesfehérvárról távozó játékossal az FC Fehérvár honlapja készített interjút.
tovább »
|
|
2006. 01. 12 |
| |
Józsi György lehet a Vidi következő igazolása |
 |
A Zalaegerszegen január 31-ig szerződéssel bíró tehetséges középpályás, Józsi György lehet a Vidi következő igazolása. A hírt már jelenlegi egyesületének vezetői is megerősítették, így a közeljövőben eldől, hogy pályafutását valóban Székesfehérváron folytatja-e. Mindenesetre az FC Fehérvár együttesében Csertői Aurél is szívesen látná.
tovább »
|
|
2006. 01. 12 |
| |
Ma este 18 órakor Tóváros Pizzéria! |
 |
Ma este 18 órakor kerül sor a Baráti Kör és a Tóváros Pizzéria közös szervezésében zajló szurkolói estek első rendezvényére. A Tóváros lakónegyed közepén található vendéglátóhelyre minden Vidi szurkolót szeretettel várnak a szervezők és a vendégek, Csizmadia Csaba, Daniel Tudor, Horváth Ferenc és Matók János. A tervek szerint ezentúl minden csütörtökön este hattól más-más vendégek állnak majd az érdeklődők rendelkezésére, a következő héten a Fehérvár FC vezetői és két játékos, valamint a stadionban biztonsági szolgálatot végző LeoSec képviselője. Minden alkalommal lehetőség lesz egy-egy mérkőzés legszebb pillanatainak felelevenítésére felvételről.
tovább »
|
|
2006. 01. 12 |
| |
Simek döntött, irány Temesvár! |
|
Simek Péter sokáig vívódott, hogy elfogadja-e a Temesvár nem éppen kisstílű ajánlatát. Ma este telefonon jelezte a kiváló középpályás, hogy döntött, megpróbálkozik a külföldi lehetőséggel, hiszen ezzel az FC Fehérvárt is segíteni tudja, mivel 400.000 eurós vételárat kell, hogy kapjon a székesfehérvári gazdasági társaság. Péter külön megkért bennünket, hogy közöljük: "Csodálatos fél évet töltöttem el Székesfehérváron, s ez a külföldi lehetőség ugyanúgy köszönhető a szurkolóknak, mint a vezetőknek, hiszen rengeteg segítséget, bíztatást, támogatást kaptam tőlük. Remélem nem felejtenek el, mint ahogyan én sem felejtem el őket sosem. Ígérem, hogy legközelebbi magyarországi csapatom CSAK és KIZÁRÓLAG a VIDI lesz! Mindenkinek köszönök mindent, és sok sikert a csapatnak!"
tovább »
|
|
2006. 01. 11 |
| |
Előbb kezdődik a bajnokság |
|
A mai napon hivatalos értesítés érkezett az FC Fehérvárhoz, hogy a tavaszi idény rajtja egy héttel korábban lesz, így a Ferencváros elleni hazai mérkőzésre február 25-én vagy 26-án kerül sor. Értelemszerűen a felkészülési programot is alaposan megkavarta ez a döntés, így nagy valószínűséggel módosul egy-két előre betervezett és rögzített edzőmérkőzés időpontja is.
tovább »
|
|
2006. 01. 11 |
| |
Horváth Ferenc holnap átveszi a szerződését |
 |
Horváth Ferivel telefonon sikerült beszélnünk a mai napon, s elmondta, hogy jelentős összegről kellene lemondania Diósgyőrben ahhoz, hogy el tudja fogadni a székesfehérvári szerződésajánlatot. Ennek ellenére holnap délelőtt megjelenik a Sóstói stadionban, s áttanulmányozza az FC Fehérvár által kínált feltételeket, és azt követően hozza meg végleges döntését. Mindenesetre a Vidi számára mindig különleges csapatnak számít, s jól emlékszik arra, hogy Fehérváron mennyire tudják szeretni a labdarúgókat a szurkolók.
tovább »
|
|
2006. 01. 11 |
| |
Megkezdődött a felkészülés |
|
Ma délelőtt számos érdeklődő szurkoló, valamint több televíziós stáb élénk figyelme előtt kezdte meg felkészülését az FC Fehérvár együttese. A keretben több új labdarúgó volt látható, Mohl Dávid baloldali védőként, Finta Péter pedig támadóként szerepelt a gyakorlás során. Előbbi labdarúgó saját nevelés, de előbb Győrben, majd Ausztriában focizott, míg az utóbbi Ajkáról érkezett. Végleges szerződtetésük még nem történt meg. Nem volt ott az első edzésen viszont Farkas Balázs (információink szerint ügyeit intézi), valamint Sebők és Alumona. Horváth Ferenc holnap csatlakozik a kerethez, s még egy játékos leigazolása várható, az ő neve egyelőre még nem publikus. Simek Péter ezekben a percekben is az ügyvezetővel tárgyal a Sóstói stadionban.
tovább »
|
|
2006. 01. 11 |
| |