A taktikai variációkon volt a sor |
 |
Csertői Aurél ma délután tartotta meg a hét utolsó előtti edzését, amelyen a taktaikai variációkat gyakorolták a játékosok. Jó hír, hogy Kuttor Attila nagy valószínűséggel kezdőként léphet pályára vasárnap, s ez azt jelenti, hogy csapatunk a legerősebb összeállításban veheti fel majd a küzdelmet az Újpest ellenében.
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
Csizmadia: Pályafutásom legfontosabb meccse ez |
 |
A népszerű Csizivel ezekben a percekben sikerült beszélgetnünk, éppen az edzés utáni gyúratással végzett. Elmondása szerint a karrierje szempontjából is a legfontosabb mérkőzés következik, rettentően fel van pörögve mindenki, a csapat minden játékosa átérzi a tét nagyságát. Minden Vidi játékos nagyon számít a hazai közönség nagy létszámára és buzdítására, hiszen a mérkőzést követően közösen kívánnak ünnepelni a fanatikusokkal.
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
|
 |
Simek Péterrel telefonon beszélgettünk a ma délutáni edzés előtt, s elmondta, hogy tud arról, mi készül "ellene" az újpesti szurkolótáboron belül, de ez egyáltalán nem szegi kedvét, sőt kettőzött erőbedobásra sarkallja.
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
A tulajdonosok is emelték a tétet |
 |
Dupla prémiumot kapnak az FC Fehérvár játékosai az Újpest FC elleni Borsodi Liga-mérkõzés után. A csapat tagjai nagy örömmel fogadták a hírt, amit Gál László jelentett be, miután egyeztetett a tulajdonosokkal. Dr. Szieben László és Dr. Pribeli Ferenc azzal is segítette a felkészülést, hogy kifizették a Sopron és az MTK mérkõzésért járó prémiumokat is. (www.fcfehervar.com)
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
Mario Bozics: Győzni fogunk! |
 |
A Fehérváron nagy népszerűségnek örvendő szerb középpályással a Sóstói stadion folyosóján futottunk össze, s nagy sóhajtás után azt mondta: "Életem eddigi legfontosabb meccse következik, természetesen mindent meg fogunk tenni a győzelemért, hiszen számomra csak ez az eredmény az elfogadható. Kérem a Vidi fanatikusait, hogy minden eddiginél hangosabban szurkoljanak, hogy sikerüljön célunkat megvalósítani!".
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
|
 |
Az illetékesek semmit sem bíznak a véletlenre, ezért vasárnap nagy erőkkel biztosítják az ősz mérkőzését. A stadion környékén forgalom-elterelésre és útlezárásokra kell számítani.A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közleményben tudatja az érintettekkel, hogy december 11-én, vasárnap 9 és 14 óra között lezárásra kerül a stadion III-as kapuja és a temető kerítése közötti átjáró, a Temető utca a Szárcsa úti kereszteződésnél, a Csíkvári út a Széchenyi útnál, illetve a stadion IV-es kapujánál.
tovább »
|
|
2005. 12. 09 |
| |
|
 |
Vad II István vezeti az FC Fehérvár - Újpest FC bajnoki mérkõzést. Asszisztensei Tompos Zoltán és Kovács Péter lesznek. A tartalékbíró Solymosi Péter.
tovább »
|
|
2005. 12. 08 |
| |
A Baráti Kör és a Fehérvár FC Kft közös felhívása |
 |
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület és a Fehérvár FC Kft közös felhívással fordult a helyi sajtó útján a Vidi szurkolóihoz. Ebben kérnek minden labdarúgást szerető szurkolót, hogy a sorsdöntőnek bizonyuló vasárnap délelőtti mérkőzésre minél nagyobb számban látogassanak ki és hangosan buzdítsák a csapatot. A felhívás megküldésre került a Fehérvár Televíziónak, a Fehérvár Rádiónak, a Vörösmarty Rádiónak, a Yó Rádiónak és természetesen a Fejér Megyei Hírlapnak is.
tovább »
|
|
2005. 12. 08 |
| |
|
 |
A Fehérvár FC Kft vezetői kérik a szurkolókat, hogy a vasárnapi, Újpest elleni mérkőzésre szóló belépőjegyeiket lehetőség szerint elővételben váltsák meg. A stadionban hétköznap 15-19 óráig van erre lehetőség, míg szombaton már 10 órától nyitva lesz a pénztár este hatig. A meccs napján 8 órától már vásárolhatók belépők. Akinek a stadion messze van, az az Alba Plaza Kuti Sport üzletében hozzájuthat a jegyekhez. A beléptetés két lépcsőben történik majd, így két alkalommal kerül sor motozásra is. A Csíkvári út lezárásra kerül, így a hazai szurkolók a felső bejárat felől tudják megközelíteni a stadiont.
tovább »
|
|
2005. 12. 08 |
| |
|
December közepén az Amerikai Egyesült Államokban túrázik a Lothar Matthäus szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott. A mieink előbb december 14-én, szerdán az arizonai Phoenixben, a Chase Field-stadionban Mexikó ellen játszanak (helyi idő szerint 20 órától), majd négy nappal később a floridai Miamiban Haiti nemzeti csapatával mérik össze tudásukat. A válogatott túra előtt kijelölte a magyar csapat bővebb keretét Lothar Matthäus. Mivel a találkozókat nem hivatalos FIFA-játéknapon rendezik, így a kapitány nem számíthat az idegenlégiósokra, leszámítva Rabóczki Balázst.(www.nb1.hu)
tovább »
|
|
2005. 12. 07 |
| |