Kedden online közvetítés a kupameccsről |
|
Kedden megpróbálkozunk egyfajta online közvetítéssel Baktalórántházáról a Vidi kupameccséről. A fórumok közötti "online közvetítés" topicban olvashatják érdeklődő szurkolóink a mérkőzés eseményeit.
tovább »
|
|
2005. 09. 18 |
| |
Edzői nyilatkozatok a mérkőzés után |
|
Szentes Lázár (Lombard FC): - Olyan csapat a Fehérvár, amelyiknek nem szabad ekkora előnyt adni. Mi ezt megtettük, így rohanhattunk az eredmény után. Ennek a vége pedig ma csak vereség lehetett.Csertői Aurél: - Az első félidőben sikerült megvalósítani mindazt, amit terveztünk, ennek örülök. Szünet után viszont számomra érthetetlenül a csapat ráült az eredményre, és hagytuk játszani a Lombardot.
tovább »
|
|
2005. 09. 18 |
| |
|
 |
Mint már annyiszor, szombaton is lógott az eső lába, így valószínűleg jónéhányan nem merészkedtek el a Sóstói stadionhoz, hogy megnézzék az FC Fehérvár mérkőzését. Hasonlóan tettek a gyermekek szórakoztatására a stadion elé kitelepült vállalkozók is, akik már jóval a meccs előtt úgy döntöttek, hogy összepakolnak és irány haza. Mindemellett vizsgázott a beléptető rendszer is, s hiába szólt a sajtó már napokkal korábban arról, hogy lehetőleg mindenki elővételben vegye meg a jegyét, illetve jóval a találkozó kezdési időpontja előtt fáradjon a pénztárakhoz, sokan csak a 20. perc tájékán jutottak be, ráadásul úgy, hogy a kapuknál egyszerűen beengedték a tömeget. Így aztán még láthatták azt az első félidőt, amely a focit jelentette, mert a második játékrész már szinte eseménytelenül telt el. Képek a mérkőzésről.
tovább »
|
|
2005. 09. 18 |
| |
FC Fehérvár - Lombard Pápa FC 19 óra |
|
A labdarúgó bajnokság ötödik fordulójában a Pápa együttesét fogadjuk a Sóstói stadionban. Csertői Aurél: - Itthon kell tartanunk a három bajnoki pontot, de ehhez a maximumot kell nyújtanunk a Lombard ellen, és nem szabad engednünk, hogy a jól játszó pápaiak kibontakozzanak.Szentes Lázár (Lombard): - A formánk sajnos eltűnt az idő múlásának homályában. Három hete nem játszottunk tétmérkőzést, kíváncsi vagyok, hogy a csapatnak sikerül-e megtalálnia régi önmagát.A pápai csapat várható összeállítása:Lombard: Erdélyi - Müller, Farkas A., Mutica, Geri - Kincses, Lipták, Remili, Kovrig - Herczeg, Homma
tovább »
|
|
2005. 09. 17 |
| |
|
Kialakult a szombati, 19 órakor kezdõdõ FC Fehérvár - Lombard FC Pápa mérkõzés családi kísérõprogramja. 15 órától a gyerekeké a terep. A Sóstói Stadion 1-es kapuja elõtti ligetben felfújható óriáscsúszda, légvár, kisvasút, arcfestés és édesség várja a kicsiket. Természetesen ezeket a programokat nem tartalmazzák a jegyek árai.
tovább »
|
|
2005. 09. 16 |
| |
Így kezdünk szombaton |
|
Csertői Aurél vezetőedző kijelölte a szombaton este a Lombard-Pápa FC ellen pályára lépő kezdőcsapatot. A Vidi a Tudor - Csizmadia, Koller, Kuttor, Vincze - Lattenstein, Schwarcz, Farkas, Alumona - Sitku, Györök összeállításban fut majd ki a pályára.
tovább »
|
|
2005. 09. 16 |
| |
|
A hétvégén az FC Fehérvár utánpótlás csapatai is pályára lépnek, többek között az U-12-esek, akik a felnőttek mérkőzése előtt küzdenek meg a centerpályán az Újpest együttesével.
tovább »
|
|
2005. 09. 16 |
| |
Lassan kiadásra kerül az 500. bérlet |
|
Szépen fogynak az FC Fehérvár mérkőzéseire szóló féléves bérletek. A teljesáru és a kedvezményes belépők immár több, mint 450 pédányban találtak gazdára, s minden bizonnyal sokan még ma délután, vagy holnap kívánják azokat megvásárolni. Fontos információ, hogy mindenki próbálja meg lehetőség szerint minél előbb megvásárolni belépőjegyét vagy bérletét a holnapi mérkőzés előtt, ugyanis igen lassú bejutásra lehet számítani, mivel ez lesz az új beléptető rendszer első alkalmazása. Kérjük a szurkolók megértését és türelmét!
tovább »
|
|
2005. 09. 16 |
| |
Kuttor és Koller pihent |
|
Kuttor Attila és Koller Ákos a tegnap délutáni edzés során nem végezte együtt az alőírtakat a csapat többi tagjával. Attila húzódással bajlódik, míg Ákos egy vérvizsgálat eredményére várt, amely korábbi betegségével összefüggésben készült. Reméljük, hogy mindketten pályára léphetnek majd a szombati bajnoki mérkőzésen.
tovább »
|
|
2005. 09. 16 |
| |
Kedden lesz a kupameccs! |
|
A mai napon a két klub megegyezése alapján az eredetileg jövő hét szerdára kisorsolt Magyar Kupa mérkőzés kedden kerül megrendezésre Baktalórántházán 15,30 órai kezdéssel.
tovább »
|
|
2005. 09. 15 |
| |