Ma Kft taggyűlést tartottak a stadionban |
|
Ma délelőtt a Sóstói-stadionban ülést tartott a Fehérvár FCKft, amelyen részt vettek a Felügyelő Bizottság tagjai, illetve a Mátra-Holding Rt képviselői is. A taggyűlés döntött abban a kérdésben, hogy április 1-től május 31-ig kettős ügyvezetéssel működik majd a Kft. Az egyik ügyvezetőt a Mátra-Holding Rt adja, míg a másik ügyvezető továbbra is Gál László lesz, csökkentett hatáskörrel, de a munkáltatói jogok gyakorlásával. Szóba került az utánpótlás edzők fizetésének elmaradása is, s még ma délután találkozott is az adósságkezelő cég képviselője az érintettekkel. Az első csapattal szembeni tartozások kiegyenlításe ügyében az önkormányzat, a tulajdonosok és a számlavezető bank vezetői jelen pillanatban is egyeztetnek, hogy elhárulhassanak az akadályok a kifizetés elől. Tisztázódott az is, hogy az eddigi elmaradás nem kizárólag Maráczy Endre miatt következett be, többen is hibáztak ebben az esetben. Remények szerint a holnapi mérkőzésig ez a probléma is megnyugtatóan lezárulhat.
tovább »
|
|
2005. 03. 18 |
| |
Szombaton is útra kelnek a szurkolók |
 |
Ahogyan azt már megszokhattuk, a Videoton szurkolói ebben a fordulóban is elkísérik kedvenceiket a bajnoki mérkőzésre. Az úttal kapcsolatban minden információ Édes Andrásnál a 70/555-3968-as telefonszámon beszerezhető.
tovább »
|
|
2005. 03. 17 |
| |
|
 |
Óriási küzdelemben, a szurkolók nagyszerű bíztatása mellett szerezte meg az FC Fehérvár az életbevágóan fontos három bajnoki pontot. Gólszerzők: Lattenstein, Györök, illetve Kuttor öngól. Képek a mérkőzésről!
tovább »
|
|
2005. 03. 16 |
| |
|
Szerda délután már a második tavaszi fordulóra kerül sor az Arany Ászok ligában, és az FC Fehérvár azt a Pápát fogadja, amely már soraiban tudhatja Hercegfalvi Zoltánt és Szabó Tibort, valamint kerülgette Magasföldit és Horváthot is. A fehérváriaknál éppen az utóbbi két játékos nem léphet pályára, Dodi két sárga lapja, Pera pedig részleges bokaszalag szakadása miatt. Csertői Aurél előtt így aztán újra nagy feladat áll, hiszen az amúgy is megfogyatkozott csapatban újabb hiányzókat kell pótolnia. A mérkőzés előtt a szurkolók megválthatják bérleteiket a szokásos helyeken, illetve a stadion jegypénztárában is.
tovább »
|
|
2005. 03. 15 |
| |
Bérletek az ünnepek alatt is! |
|
A belépõk -- amelyek jóval olcsóbbak lettek -- a stadionban, illetve a Kuti Sportban (Alba Plaza), a Moby Dick horgászboltban (Fiskális út), valamint -- az ünnepek alatt is éjjel-nappala Gyümölcsvár Bt Mindig-Vár Non-stop élelmiszer üzletében (Prohászka u. 67.) lesznek kaphatók egészen a második hazai mérkőzésig, s az értékesítésben aktívan részt vesznek a játékosok is.A bérletek ára: B,C szektorba 8.000.- Ft, G,F szektorokba 6.500.- Ft, az állóhelyekre 3.500.- Ft, a diákoknak és nyugdíjasoknak szólók pedig 2.000.- Ft. A Baráti Kör kér minden Videoton szurkolót, hogy a csökkentett árú bérleteket minél többen váltsák meg, mert most mindenkire szükség van, hogy a csapat mellé álljon!
tovább »
|
|
2005. 03. 13 |
| |
|
 |
Az Arany Ászok Liga 16. fordulójában az Újpest FC 3-0-ra győzött az FC Fehérvár ellen. Az ezer sebből vérző piros-kékek nem játszottak alárendelt szerepet a nyitó fordulóban, ám jelenleg ennyivel jobbnak bizonyultak a lila-fehérek. Képek a mérkőzésről!
tovább »
|
|
2005. 03. 12 |
| |
|
A meglepő bejelentésről az NB-1.hu internetes oldal számol be.
tovább »
|
|
2005. 03. 10 |
| |
|
Ma este megszületett a megállapodás a játékosok, edzők és az önkormányzat, illetve a Mátra Holding Rt között, így a tavaszi szezonban biztosított az FC Fehérvár működése és első osztályú tagsága.
tovább »
|
|
2005. 03. 10 |
| |
Lesz Videoton nevű csapat ősztől a bajnokságban |
|
A Baráti Kör Egyesület az őszi idénytől Videoton Baráti Kör néven csapatot indít a labdarúgás legalacsonyabb osztályában. A csapat a tervek szerint a Sóstói stadionban játssza majd mérkőzéseit, és az edzői feladatokat Csucsánszky Zoltán látja majd el. Egyelőre többségéban a szurkolók alkotják majd az együttest, de a későbbiekben volt és jelenlegi, magasabb osztályban játszó labdarúgókat is igazolni kívánnak.
tovább »
|
|
2005. 03. 10 |
| |
Szombattól megvásárolhatók a bérletek |
|
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület, valamint az Fehérvár FC Kft megállapodásának eredményeképpen az egyesület finanszírozása mellett legyártásra kerültek a csapat tavaszi idényben lejátszandó mérkőzéseire szóló bérletek. A belépők -- amelyek jóval olcsóbbak lettek -- a stadionban, illetve a Kuti Sportban (Alba Plaza), a Moby Dick horgászboltban (Fiskális út), valamint a Gyümölcsvár Bt Mindig-Vár Non-stop élelmiszer üzletében (Prohászka u. 67.) lesznek kaphatók, s az értékesítésben aktívan részt vesznek a játékosok is.A bérletek ára: B,C szektorba 8.000.- Ft, G,F szektorokba 6.500.- Ft, az állóhelyekre 3.500.- Ft, a diákoknak és nyugdíjasoknak szólók pedig 2.000.- Ft. A Baráti Kör kér minden Videoton szurkolót, hogy a csökkentett árú bérleteket minél többen váltsák meg, mert most mindenkire szükség van, hogy a csapat mellé álljon! A bevétel növelése érdekében tisztelet bérletek kiadására idén nem kerül sor.
tovább »
|
|
2005. 03. 10 |
| |