|
 |
Csertői Aurél : Elégedetlen vagyok a csapat teljesítményével. Főleg a mérkőzés hajrájában nem tettek meg egyesek mindent a győzelemért, nem volt eléggé agresszív a játék. A fővárosi klub az első helyzetét kihasználta, ezen kívül nem igazán alakítottak ki gólhelyzetet a vendégegyüttes játékosai. Csatárjaink gyengén produkáltak ezen az estén, a véghajrában a három támadónk a megbeszéltek ellenére nem támadta le az ellenfél játékosait. Nehéz, igazi edzőbuktató sorozatban tartunk és nem lesz könnyű dolgunk Debrecenben sem, de mindent megteszünk a sikerért!
tovább »
|
|
2004. 08. 22 |
| |
|
 |
Videoton FC - FTC 0-1 (0-0) Lehet, hogy a legutóbbi botrányosan véget ért Újpest elleni mérkőzés, ám az sem kizárt, hogy a hirtelen viharos széllel kisért időjárás változás okozta, de az előzetes várakozással ellentétben jóval kevesebben tették tiszteletüket a Sóstói-stadionban. A két együttes összecsapása hosszú évek óta pillanatnyi helyezésüktől függetlenül rangadónak számít, ezt már az első percekben próbálták bizonyítani a csapatok. Képek a mérkőzésről!
tovább »
|
|
2004. 08. 21 |
| |
Így látják az edzők a mérkőzés előtt |
 |
Csertői Aurél: - Kicsit önmagunkat kellene felülmúlnunk ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. Ugyanolyan nehéz mérkőzés vár ránk, mint az Újpest ellen, de remélem, ezúttal sokkal eredményesebbek leszünk.László Csaba: - A bajnokságban eddig hibátlanul teljesített a csapat, de az eddig megszerzett hat pontnak csak úgy lehet igazi értéke, ha szerzünk hozzá még hármat. A Videoton ellen készülünk, de lélekben már a prágai meccsre is gondolnunk kell, mert az a találkozó meghatározhatja a klub jövőjét.A várható kezdőcsapatok Videoton: Sebők - Kriston, Kuttor, Horváth, Kovács - Györök, Zöld, Tóth B., Szabó T. - Hercegfalvi, MagasföldiFTC: Szűcs - Balog, Vukmir, Gyepes - Rósa D., Kapic, Leandro Huszti - Vagner, Bajevski, PenksaJátékvezető: Ábrahám Attila
tovább »
|
|
2004. 08. 20 |
| |
Döntés elnapolva |
 |
Székesfehérvár MJV közgyűlése tegnap tűzte napirendjére a Videoton FC Kft üzletrészének megvásárlására benyújtott pályázatok értékelését. Sajnos az ülésen nem került sor döntésre, további egyeztetések szükségessége miatt a képviselők úgy döntöttek, hogy augusztus 30-án rendkívüli közgyűlés keretében tárgyalják majd az értékesítés lehetőségeit.
tovább »
|
|
2004. 08. 20 |
| |
Videoton FCF - FTC szombat 20,00 óra |
 |
Szombaton este újabb rangadóra kerül sor a Sóstói stadionban, a Videoton együttese a Ferencvárost fogadja. Nagyon készülnek a szurkolók is, de nagyon készül a csapat, sőt a vezetők is, hiszen első alkalommal kerül sor egy kis nézőcsalogatóra, ugyanis a mérkőzésen azok között, akik sorsjegyet váltanak (200.- Ft) a jegyük mellé, két darab, bekeretezett és a játékosok által aláírt mezt sorsolnak ki. Természetesen a többi meccsen sem lesz ez másképp, a tervek szerint minden alkalommal kisorsolásra kerül valami ajándék.
tovább »
|
|
2004. 08. 20 |
| |
|
 |
Tegnap délután tartották az illetékesek a biztonsági bejárást a Sóstói stadionban. A kapukat szombaton 17 órakor nyitják ki, de arra is számítani kell, hogy a Csíkvári utat a rendőrség lezárja szombaton, amikor is 20 órától a Videoton FCF látja vendégül a tavalyi bajnokot. Az előzetes érdeklődés nagynak mutatkozik, a hírek szerint legalább 2-3 ezer fővárosi szurkoló kíséri majd el csapatát Székesfehérvárra.
tovább »
|
|
2004. 08. 19 |
| |
Milliós nagyságrendű a büntetés |
|
A Magyar Labdarúgó Liga Fegyelmi Bizottsága a mai ülésén úgy döntött, hogy az augusztus 7-i Videoton - Újpest mérkőzésen történt rendbontás miatt a rendező gárdának, a Videotonnak hárommillió forintot kell büntetésként fizetnie, mindemellett meg kell emelnie a rendezői gárda létszámát, valamint minden mérkőzésen két szektort üresen kell hagyni a hazai és a vendégszurkolók között.
tovább »
|
|
2004. 08. 17 |
| |
|
 |
A mérkőzés után megkértük a Videoton vezetőedzőjét, hogy értékelje a látottak alapján a labdarúgókat. Videoton FCF: Sebők Zs. 4 - Kriston 5 (Tereánszky-Tóth 6), Kuttor 6, Koller 5, Kovács H 6.-Györök 5, Szalai 5, Tóth B. 5 , Szabó T. 6 , (Alumona - ), Zöld 6 - Magasföldi 5 (Csordás 5)Vezetőedző: Csertői Aurél:- Egy összeszokott, egységes csapat nem követ el ilyen hibákat, hogy 2-0 után engedjük felállni a Pápát, sőt mi hozzuk fel. Helyzetek itt is ott is előfordultak ,ám Sebők egyéni hibája miatt szépíteni tudott a hazai együttes, majd egyenlíteniük is sikerült. A pontszerzés bár pozitív dolog, de csak akkor ér valamit, ha hozzuk a hazai mérkőzéseket.
tovább »
|
|
2004. 08. 15 |
| |
|
 |
Az Arany Ászok Liga második fordulójában a Videoton FCF együttese az első félidőben még két góllal vezetett Pápán, ám az élvonalban először szereplő vendéglátók a fordulás után több alkalommal megoldhatatlan feladat elé állították a fehérvári védőket. Más kérdés, hogy Sebők kapitális hibája is jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a hazaiak otthon tartsanak egy pontot. Képek a mérkőzésről!
tovább »
|
|
2004. 08. 15 |
| |
|
A Videoton az első fordulóbeli vereségét szeretné feledtetni szurkolóival a mai, 11 órakor kezdődő, pápai fellépésén. A mérkőzést az RTL Klub élőben közvetíti, így azok is megnézhetik, akiknek nincs lehetőségük az utazásra.
tovább »
|
|
2004. 08. 15 |
| |