Tabella
 
1. Soroksár 8 20
2. Kecskemét 
8
17
3. Tiszakécske 8 16
4. Ajka 7 14
5. Gyirmót 8 13
6. Kazincbarcika 8 13
7. Mezőkövesd 7 12
8. Karcag 8 11
9. Szentlőrinc 7
10

10.

VIDEOTON 8 9
11. Nagykanizsa 8 9

12.

DVTK

7

7

13. Szeged 7 6
14. BVSC 7 4
15. Kozármisleny 8 4
16. Csákvár 8 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
FC Fehérvár - Sopron szombat 18 óra

Ma este tartalmas programja lesz annak, aki kilátogat a Sóstói stadionba a Vidi Sopron elleni mérkőzésére. A találkozó előtt ejtőernyősök szórakoztatják a nagyérdeműt és ők hozzák a labdát is, valamint a klub hivatalos zászlóját. Közvetlenül a kezdő sípszó előtt a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület köszönti a kupagyőztes csapat játékosait és vezetőit, valamint így tesz majd Végvári László is, aki újabb dalt írt erről a sikerről. A főlelátó alatti épületben pedig hivatalosan is átadják a VIP szintet, erre az alkalomra közel 300 meghívottat várnak a szervezők.

 

A vendégek edzője már volt ünnepelve ebben a stadionban, de a hazai szurkolók természetesen Csertői Aurélt és csapatát szeretnék sikerrel búcsúztatni ettől az idénytől hazai pályán.

Vass László (Sopron): - Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Ellenfelünk a bajnoki címért, mi viszont a presztízsünkért szállunk harcba. Szeretnénk kilábalni az utóbbi mérkőzéseken tapasztalt negatív sorozatunkból.

Csertői Aurél: - Célunk, hogy győzelemmel búcsúzzunk a hazai közönségtől. A bajnoki címért folytatott versenyben maradáshoz mindenképpen szükségünk van a három pontra.

2006.05.27. 07:13
 
Vissza    Nyomtatás