Tabella
 
1. VIDEOTON 1  
2. Ajka
1
 
3. Békéscsaba 1  
4. Budafok 1  
5. BVSC 1  
6. Csákvár 1  
7. Karcag 1  
8. Kecskemét 1  
9. Kozármisleny 1
 

10.

Mezőkövesd 1  
11. Soroksár 1  

12.

Szeged

1

 

13. Szentlőrinc 1  
14. Tiszakécske 1  
15. Vasas 1  
16. Honvéd 1  
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Stadionrekonstrukció végre egyenesben?
A Nemzeti Sport érdekes cikket közöl a stadionrekonstrukciós munkálatok jelenlegi állásáról. Jánosi György a GyISM vezetője 10-11 stadion felújítását jelölte meg követendő célként, mivel a korábbi 38 létesítményt érintő elgondolások pénzügyileg alultervezettek voltak.
Fényképek
 


Még maradnak a konténerek

Székesfehérvárott egyértelműen örömmel fogadták, hogy a 2008-as labdarúgó Eb-rendezés esetleges elnyerése esetén a város lehetne az események egyik házigazdája. Az egyeztetések szerint a stadionrekonstrukcióhoz az állam 900 millióval, a város 600 millióval, a vállalkozók pedig 200 millióval járulnának hozzá – és ez az összeg a stadion újjávarázsolásának első ütemére elegendő pénz. Voltaképpen a több mint másfél milliárd forint elegendő a főlelátó, illetőleg az öltözőrendszer és az irodák megvalósítására. Hamar kiderült ugyanis: meglehetősen szűken tervezték a beruházás költségét, emiatt aztán az biztossá vált, hogy elmarad a médiaszint beépítése, a teljes befejezéshez pedig újabb milliókra lesz szükség. Az élvonalbeli csapat ideiglenesen egy konténeröltözőben és vizesblokkban igyekszik "ráhangolódni” a mérkőzésekre. A korábban bejelentett első terv alapján már a múlt hónap 20-án át kellett volna adni a hétezer fős fedett lelátórendszert az étteremegyüttessel. Az egyértelmű, hogy jelentős csúszással nemcsak Fehérvárott kell számolni, hanem a többi kiszemelt stadionban is. A legilletékesebbtől, Bozai Istvántól, a Sóstói-stadion beruházó kft. igazgatójától kértünk véleményt a jelenlegi állapotról és a várható folytatásról:
"Gyakorlatilag két hónap csúszásban vagyunk, ez a korábbi kifizetetlen számlák miatt van: a kivitelező KÉSZ Kft. abbahagyta a munkát – mondta az igazgató. – Nagy sokára sikerült rendezni a gondokat, a beruházás folytatódhatott, ám korántsem teljes intenzitással. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy a föld szintjén valamennyi pillér elkészült, és a födém keresztgerendáinak betonozása elkezdődött. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy a kivitelező a napokban tervezi fölállítani azt a két toronydarut, amelynek segítségével jelentősen felgyorsul az építkezés, hiszen a kész elemeket helyezzük el. A két hónapos késés eléggé megnehezíti a dolgunkat, mert így belecsúszunk a téli időszakba a munkák jelentős részével. Korábban úgy volt, hogy november harmincadikáig befejezzük a szerkezet építését, ez most már egyértelmű, hogy áthúzódik az új év első hónapjaira is. Érthetően a téli időjárás nem kedvez a vasbeton szerkezetes építésnek. Amennyiben elkészül a szerkezetkész stadion, további tíz hetet vesz igénybe a tetőszerkezet megépítése. Ezt is csak kedvezőbb időjárásban, azaz szélcsendben lehet optimális körülmények között végrehajtani. Egyértelmű tehát, hogy a téli időjárástól függ, milyen ütemben haladunk majd.”
Az is egyértelmű, hogy a konténerek, amelyben öltözik és fürdik a csapat, nincsenek téliesítve. Viszont rövidesen beköszönt a hidegebb idő. Okkal merül fel a kérdés: mi lesz majd a csapat kiszolgálásával?
"A jelenlegi konténereket oly módon alakítjuk át, hogy azokat a hidegebb időben is használni lehessen, erre az üzemeltető, a Széphő Rt. készíti az ajánlatot.”
Bozai Istvántól megtudtuk ezenkívül, hogy a nemrég kiírt közbeszerzési pályázat a rekonstrukció befejezésének idejét 2003. április 30-ra rögzíti. A szakember véleménye szerint a megvalósításhoz föltétlenül szükséges, hogy a GYISM véglegesen állást foglaljon a stadionrekonstrukciók folytatásáról és annak finanszírozásáról.
2002.09.13. 08:59
 
Vissza    Nyomtatás