Sopronban Komódi, Tímár és Várhidi Péter adott interjút | |
Komódi László 2-0-ra nyert a Sopron korábbi együttesed ellen. Milyen érzés volt a Videoton ellen pályára lépni? Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert nekem lelkileg sokat számított, hogy a Videoton ellen játszottam. Sajnálom, hogy hamar megsérültem és le kellett jönnöm a pályáról. Soproni győzelemre számítottál? Számítottam arra, hogy esélyesebbek vagyunk. Nagyon örülök, hogy nyertünk, mert elég nehéz helyzetben vagyunk, ezért mindenféleképpen kellett ez a győzelem. A VIDEOTON szurkolók egy felirattal készültek erre a találkozóra. "Komódi: szívünk egy darabja", olvashattuk. Láttam, a szünetben odamentél a szurkolókhoz és a második félidő kezdetéig beszélgettetek. Az az igazság, hogy nem számítottam ilyen szép gesztusra a részükről. Nagyon boldog voltam, hogy kitették ezt feliratot. A félidőben üdvözöltem őket, mert a Videotonos korszak egy olyan emlék számomra, amire én mindig örömmel fogok visszaemlékezni. ------------------------------------------------------------ Várhidi Péter A második félidőben egy egészen más Videoton jött ki a pályára. Mi volt ennek az oka? 60 percig úgy éreztem, hogy az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, gólhelyzeteket dolgoztunk ki. A Róth Feri a Dvéri Zsolttal társbérletben eldönthette volna a mérkőzést már az első félidőben. Nem tudták ezt megtenni és ahogy ez lenni szokott a Sopron helyzet nélkül tudott vezetni. Ezután figyelmetlenségből kaptunk még egy gólt és ezt követően már a Sopron játszott jobban. Összeesett a csapat. A mérkőzés végéhez közeledve már mindent megpróbált. Kihasználta mindhárom cserelehetőségét, azonban így sem sikerültfeljavítani a játékot, nem tudott fordítani a Videoton. Talán egy picit motiválatlan is volt már a 2. félidő végefelé.Mi erről a véleménye? Nem motiváltsági problémát éreztem, mert küzdöttek a játékosok. Az a probléma, hogy a futballt az ékek játéka határozza meg. Ha az ékek rossz formában vannak, akkor a csapat játéka nem tud megindulni. Nem a védelmünkkel, nem a középpályás játékkal volt a probléma, hanem azzal, hogy az előrefelé játékban a csatáraink nem úgy mozognak, nem olyan labdabiztosak, amiből el lehet indítani a játékot. Következő mérkőzés otthon lesz, Székesfehérvárott.Mit vár a csapattól? Jó lenne már berúgni a helyzeteket és akkor nem lennének gondjaink. Továbbra is az a véleményem, hogy nem a játékunkkal van a gond, nem a szervezettségünkkel, hanem azzal, hogy nem tudjuk befejezni a támadásainkat. Nincs olyan minőségű játékosunk, aki a el tudná dönteni a mérkőzéseket, és ez a legnagyobb problémája a Videotonnak. ------------------------------------------------------------ Tímár Krisztián A 8. fordulóban a Matáv-Sopron együttese volt az ellenfeletek és nem sikerült pontot szereznetek a Káposztás utcában. Hogyan készültetek a találkozóra? A győzelem reményében készültünk. Egész héten gyakoroltuk a védekezésből támadásba való átmenetet. Úgy érzem, az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, mint a Sopron és a félidő hajrájában megszerezhettük volna a vezetést. Sajnos kihagytuk a helyzeteket és ez a második játékrészben megbosszulta magát. Miután a Sopron gólt szerzett kitámadtunk és sajnos kaptunk még egyet. Ezzel el is dőlt a mérkőzés. A 2. félidőben, az addig összeszedetten játszó Videoton helyett egy teljesen más Videoton volt látható a pályán.Hogyan láttad ezt belülről? Úgy érzem, hogy miután a Sopron talált egy gólt, egy- két ember feladta a mérkőzést és nem hitte el, hogy még megfordítható az eredmény. Jobban kell akarni a győzelmet és akkor talán eredmény is lesz. A következő fordulóban a tavalyi bajnok látogat Fehérvárra. Mire lehet képes velük szemben a Vidi? Bízom benne, hogy elindulunk felfelé! Remélem, hogy otthon, igaz zárt kapuk mögött, de sikerül kivívni a győzelmet. Akkor talán elkerüljük a veszélyes zónát és felzárkózunk az első 6-hoz. |
|
2002.09.24. 08:12 | |
Vissza | ![]() |