Így látták Ők a mérkőzést belülről | ||
|
||
Herédi Attila Ismét egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol vereséget szenvedett a csapat, de a játék képét és a helyzeteket tekintve fordított is lehetett volna az eredmény. Mi okozta azt, hogy az első félidőben sorra dolgoztuk ki a helyzeteinket eredmény nélkül, a másodikban pedig három gólt kaptunk? Azt éreztem a mérkőzés alatt, hogy inkább mi irányítottuk a mérkőzést. A végeredmény null három lett, de ez tükrözi a játék képét. Egyik játékosunk sem játszott tudása alatt. Szűcsnek több bravúrra volt szüksége, hogy ne kapjanak gólt. Játékban elégedett vagyok, de a futballt gólra játsszák. Régóta már, hogy hadilábon állunk a szerencsével, ha a gólszerzésre gondolunk. A meccsen éreztem az akaratot, de sajnos semmi sem sikerült. Pályafutásom alatt én is átéltem ilyen sorozatot, de előbb-utóbb ez meg fog fordulni. Két nappal a mérkőzés előtt igazoltuk le Tóth Norbertet. Mennyire voltál elégedett a játékával és hosszú távon miben lehet segítségünkre? Játékban, a mérkőzés szituációiban még nincs igazán otthon, hiszen meccshiánya van, ráadásul a vendégvédelemben válogatott játékosok állták útját. Ennek ellenére nem kellett csalódnom benne. Gajics játéka nem igazán nyújtott olyan momentumot, amire felfigyelhettünk volna. Terjék sajnos kiesett a sorból agyrázkódása miatt, bár nagyon becsületesen készült erre a találkozóra. A Gajics nem lógott ki játékával a csapatból, de egy csatárt a góljai minősítenek. Ki az, akivel maradéktalanul elégedett voltál a csapatból? Nem tudnék kiemelni sem negatív, sem pedig pozitív irányban a csapatból, mindenki megtette, ami tőle telik. Köszönjük. Tóth Norbert és Tímár Krisztián fáradtan és csalódottan lépett ki az öltõfolyosó ajtaján, de készséggel nyilatkoztak honlapunknak. Tóth Norbert Az első találkozón a Videoton játékosaként vereséget szenvedtetek a Ferencvárostól. Hogyan láttad a mérkőzést belülről? Az első félidőben nekünk is meg voltak a lehetőségeink, az eredmény fordított is lehetett volna. Az elején mi kihagytuk a ziccereket, s ahogy az lenni szokott, a második játékrészben igazi helyzet nélkül az ellenfél rúgott gólokat. Mennyire vagy elégedett a teljesítményeddel? Felemás érzéseim vannak. Ha berúgom a zicceremet, akkor most talán sikerélményem lenne és az eredmény is mást mutatna. Még ennyit sem vártam magamtól, azt hiszem jól bírtam, de természetesen a lemaradásomat be kell hoznom. Saját magammal nem vagyok teljesen elégedett. Legközelebb az MTK látogat Fehérvárra. Mit vársz a találkozótól? Ismét egy roppant nehéz mérkőzés lesz. Bízom a további javulásban, dolgozunk folyamatosan, nekem is talán sikerül még jobban beilleszkednem a csapatba és ez elég lehet a sikerre. A Videoton szurkolói régóta várták, hogy visszakerülj Fehérvárra. Két nappal a leigazolásod után mi a véleményed a csapat jelenleg elfoglalt 10. helyéről? Ez a tizedik hely nem túl szép, de több van ebben a csapatban. Pár embernek többet kellene tennie azért, hogy innen elkerüljünk, mivel több van ebben a csapatban. Egy kicsit keményebb és koncentráltabb játékkal feljebb fogunk kerülni. Mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy teljesen belerázódj az itteni munkába és a csapat játékába? Itt elsősorban a meccshiányt kell ledolgoznom, és így hasznára lehetek ennek a csapatnak. Még négyszer játszunk hazai pályán. Lehet ebből 12 pont? Ez a cél, mindenki úgy lép pályára, hogy nyerni akar, bár tudom, hogy ez közhely. Ha a csapat elkapja fonalat, és sikerül gólt rúgnunk, akkor elérhető ez a siker. Timár Krisztián Meglátásunk szerint magasan Te küzdöttél a leginkább ezen a mérkőzésen, hiszen 0:3-as állásnál a 85. percben is rettentően mérges voltál magadra egy kihagyott helyzet után. Mi a véleményed a mérkőzésről? Úgy érzem, hogy az elején nagyon odafigyelt a csapat, ez helyzetekben is megmutatkozott, de sajnos kihagytuk azokat. Az első bekapott gól után fejben megtört a csapat. Az utóbbi időben rengeteg indítást kapsz a jobb oldalon, amit szinte teljes egészében befutsz. Mindezt bírod fizikailag. Mikor lesz ilyen erőben az egész csapat? Megpróbálok mindig odafigyelni az erőnlétemre, szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy minél jobb játékos váljon belőlem. Remélem, hogy lassan elindul a csapat szekere felfelé, s ennek érdekében minden játékos megtesz minden tőle telhetőt. Az alapszakasz első felének végén a 10. helyen állunk. Mire lehet elég az alapszakasz következő 11 meccse? Törekedni kell arra, hogy még az idén felzárkózzunk a második régió első helyéhez, s tavasszal mindent megtenni annak érdekében, hogy sikerüljön a legfontosabb célunk, az első hatba kerülés. Ha mégis a második hatba kerülünk, lesz-e elegendő lelkesedés a játékosokban ahhoz, hogy a Videoton névhez méltóan szerepeljenek? Én csak előre tekintek és még most is biztos vagyok abban, hogy az első hatba kerülünk, de ha mégsem így lesz, akkor is törekedni fogunk a lehető legsikeresebb szereplésre. Köszönjük. |
||
2002.10.21. 14:51 | ||
Vissza | ![]() |