Tabella
 
1. Soroksár 3 7
2. Gyirmót
3
7
3. VIDEOTON 3 6
4. Kazincbarcika 3 5
5. Tiszakécske 3 5
6. Ajka 2 4
7. Szentlőrinc 2 4
8. Kecskemét 3 4
9. Nagykanizsa 3
3

10.

Csákvár 3 3
11. DVTK 2 3

12.

Karcag

3

3

13. Szeged 2 1
14. BVSC 2 1
15. Mezőkövesd 2 0
16. Kozármisleny 3 0
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Nem sikerült a döntőbe jutni
Vasárnap délután telt ház fogadta a Borsodi Teremlabdarúgó Torna pályára lépő négy csapatát a dunaújvárosi jégcsarnokban. A Videoton, a Százhalombatta, a Pécs és a Ferencváros küzdött azért, hogy résztvevője lehessen a torna debreceni döntőjének. Ismét bebizonyosodott, hogy hiába a Videoton szurkolók lelkesedése és fanatizmusa, a csapat még nem tud felnőni ehhez a mentalitáshoz, és egy vereség, egy döntetlen, egy győzelem mellett csupán a harmadik helyet sikerült megszerezniük.
 

Az első mérkőzésen a Ferencváros volt a Videoton ellenfele, s kezdetben úgy tűnt, hogy akár a győzelmet is megszerezhetjük, azonban sorozatban hagytuk ki a helyzeteket, s az ellenfél egyetlen lehetőségét Szili kihasználta, így megszerezte a vezetést a szünetre csapatának. A második félidőben már kevesebb lehetőség adódott a Fradi kapuja előtt, s jött a szokásos jogtalan büntető a fővárosiak javára, amivel el is dőlt a mérkőzés, hiszen Gera a balra vetődő Végh mellett lőtt a kapuba.
A második összecsapás nagyon rosszul kezdődött, még egy perc sem telt el és megszerezte a vezetést a Pécs. Kiegyenlített játék folyt a pályán ezt követően, s még a szünet előtt egy Magasföldi, Pomper, Varga álomtámadás végén az utóbbi játékos talált a kapuba. Az eredmény a második félidőben már nem változott, 1:1 lett a vége, így elbúcsúzhattunk minden reményünktől.
Befejezésül a Százhalombatta volt az ellenfél, és itt is hátrányba kerültünk, mivel az egykori Videoton játékos Gyurováth Sándor szerzett gólt csapatának. Még az első félidőben Tereánszky egyenlített egy távoli lövéssel, majd a szünet előtt Tóth Norben szemfüles góljával a vezetést is megszereztük, s ezzel ki is alakult a végeredmény.
Összességében ismét csalódást okozott a csapat a szurkolóknak, csak remélni tudjuk, hogy az itt elért harmadik hely tudatosítja a játékosokban, hogy az a piros-kék mez, amiben pályára lépnek, sokkal, de sokkal többet érdemel.
2003.01.20. 08:20
 
Vissza    Nyomtatás