Tabella
 
1. Kecskemét 12 26
2. Soroksár
12
24
3. Mezőkövesd 12 23
4. Kazincbarcika 12 23
5. Tiszakécske 12 23
6. Gyirmót 12 21
7. Ajka 12 19
8. VIDEOTON 12 15
9. DVTK 12
15

10.

BVSC 12 14
11. Szentlőrinc 12 14

12.

Szeged

12

13

13. Nagykanizsa 12 12
14. Karcag 12 11
15. Kozármisleny 12 10
16. Csákvár 12 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Ki kell használnunk az ellenfél gyengeségeit

Csapatunk két évvel ezelőtt megnyerte a Magyar Kupát. Akkor az elődöntőben éppen a Debrecen volt az ellenfelünk, s 3-2-es összesítéssel (1-0-ás győzelem idegenben, 2-2 itthon) kivertük a Lokit. Most a legjobb nyolc között találkozott a két együttes, de vezetőedzőnk,  Disztl László elmondta: bízik a sikerben és a továbbjutásban.

 

- A bajnokikon egyre jobb teljesítményt nyújtunk, játékban is fokozatosan fejlődünk, és ez a Vasas ellen a hétvégén már győzelemben mutatkozott meg - kezdte szakvezetőnk. - Természetesen a Magyar Kupa is rendkívül fontos számunkra, hiszen a végső siker lehetőséget teremtene arra, amit a bajnokságban már aligha harcolhatunk ki: hogy kilépjünk a nemzetközi porondra. A Debrecen nagyon kemény dió lesz, a legnehezebb ellenfél, amelyet kaphattunk, de mindent megteszünk majd a továbbjutás érdekében. Jól ismerjük a Lokit, feltérképeztük, több meccsét is láttuk, és azon leszünk, hogy kihasználjuk gyengeségeit. Hazai pályán, lelkes szurkolóink előtt egységesen, fegyelmezetten, jól kell futballoznunk, és természetesen a győzelem a célunk. A visszavágó nem lesz egyszerű, de kedvező eredmény birtokában továbbjuthatunk!

2008.03.18. 20:25
 
Vissza    Nyomtatás