Tabella
 
1. Vasas 13  29
2. Honvéd
13
 26
3. Kecskemét 13  23
4. Mezőkövesd 13  23
5. Csákvár 13  23
6. Szeged 13  22
7. Karcag 13  22
8. Tiszakécske 13  18
9. BVSC 13
 14

10.

Kozármisleny 13  14
11. Ajka 13  13

12.

VIDEOTON

13

 13

13. Soroksár 12  12
14. Szentlőrinc 13  11
15. Békéscsaba 13  11
16. Budafok 12  9
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Erre vártunk! A baracskai eltűnt a térképről!
Szabályosak voltak a 2007 decemberi taggyűlési határozatok!

A Fővárosi Ítélőtábla ma délután tárgyalta a Terszol Kft. és az ÁMV Kft. mint felperesek által a 2007. decemberi és egyes 2008. januári taggyűlési döntések megsemmisítésére irányuló perét a Fehérvár FC, mint alperes ellen.
 
A Fehérvár FC jogi képviselőjének perbeszéde után a felperesek képviselője érdemben nem szólt hozzá, a Bíróság több min másfél órát tárgyalt, majd érdemben ítéletet hozott az alábbiakból is kitűnően nem egyszerű jogi helyzetben.

A mai jogerős ítéletével a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy érvényesek voltak és így hatályosak azok a taggyűlési döntések, amelyeket a most részben megsemmisített ítéletében a Fejér Megyei Bíróság végrehajtásában felfüggesztett, azaz különösen, hogy Gál László Róbert 2007. december 17-i azonnali hatállyal vissza lett hívva az ügyvezetésből.

Az Ítélőtábla annyiban helyben hagyta az első fokú ítéletet, hogy 2008. január 24-i taggyűlési határozatokat hatályon kívül helyezte, figyelemmel, arra hogy a taggyűlés túl rövid időközzel lett össze hívva. Ennek oka, hogy az erről szóló társasági szerződésmódosítást már január 14-én a Megyei Bíróság felfüggesztette, igaz erről csak a taggyűlés összehívása után értesült a Fehérvár FC Kft. ügyvezetése. Ez a döntés logikusan következik abból, hogy a decemberi taggyűlési határozatok szabályosak és hatályosak, tehát az azokat hatályon kívül helyező taggyűlési döntések is oka fogyottá váltak.

Ezen januári taggyűlési határozatok hatályon kívül helyezése, semmilyen formában nem érintik a társaság működését, hiszen azokat utóbbi, éppen azok felfüggesztése miatt egy senki által nem támadott és már nem is támadható későbbi határozattal 2008. február 19-i taggyűlés hatályon kívül helyezte és lényegében azonos tartalommal újra meghozta.

Jelen perben felmerült a Fehérvár FC részéről mint eljárási kifogás, hogy a Maráczy / Viniczai cégek, azaz a Terszol Kft. és az ÁMV Kft. a törvény erejénél fogva nem tagok. Ennek bizonyítására nem került sor jelen perben, ezért e kérdésben külön eljárás fog dönteni. Hangsúlyozni kell: ez a kérdés nem volt ezen per tárgya, tehát a tények alapján a Fehérvár FC továbbra sem tekinti tagnak a fenti két céget, de kész velük méltányos áron elszámolni. Ezzel egy időben ugyanakkor elvárjuk nevezettektől, hogy a fehérvári és az országos szakmai közvéleményt kövessék meg azért, mert ezek szerint alaptalanul állították minden fórumon majd egy évig, hogy Gál László Róbert a Klub ügyvezetője.
2008.12.12. 18:20
 
Vissza    Nyomtatás