Tabella
 
1. Soroksár 12 24
2. Mezőkövesd
12
23
3. Kecskemét 11 23
4. Kazincbarcika 12 23
5. Tiszakécske 12 23
6. Gyirmót 12 21
7. Ajka 12 19
8. VIDEOTON 12 15
9. DVTK 11
15

10.

BVSC 11 14
11. Szentlőrinc 12 14

12.

Nagykanizsa

12

12

13. Karcag 12 11
14. Kozármisleny 12 10
15. Szeged 11 10
16. Csákvár 12 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
VLKA: az U8-as korosztály a Bajnokok Tornáján

Március 22-én vasárnap a Közalapítvány 2001-es korosztálya a Dalnoki Akadémia által rendezett Bajnokok Kupája műfüves tornáján vett részt.

Bár csoporton belül nagyon jól játszottak a gyerkőcök, mégsem sikerült dobogós helyet elérniük a tornán, így az összesítésben a hatodik helyet szerezték meg.

 

Szabó József értékelve a kis Vidi-s játékosokat, elmondta: „az utóbbi időben szenzációsan játszottak a gyerekek, most sajnos nem hozták a legjobb formájukat, hiszen bennük ennél sokkal több van. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban szinte mindig ott voltak az élmezőnyben.
Bár a gyerekfutballnál hullámzó a szereplés, valószínű az is befolyásolta játékukat, hogy a téli hónapok után most először játszottak szabadban, műfüves pályán, más környezetben.
Nagyon erős csapatok voltak és egy gólón múlt, hogy nem kerültek be a döntőbe. A Debrecen csapatától 3-1-re kaptak ki, a Szombathelyi Lurkó játékosa pedig egy perccel a vége előtt rúgta be a döntőbe kerüléshez vezető gólt.”

KÉPEK A TORNÁRÓL


A visszavágóra most hétvégén sor kerülhet, hiszen az U8-as korosztály Győrbe látogat, ahol is egy 6 csapatos tornán vesz részt, olyan csapatok ellen, akikkel a Vidi színeiben játszó kis srácok múlt szombaton a Bajnokok tornáján már találkozhattak.


A győri tornán a VLKA U9-es, U10-es és az U11-es korosztálya is játszani fog.
A srácok szerepléseiről egy kisebb összefoglaló ismét olvasható lesz majd a Baráti Kör honlapján, fotókkal színesítve.

2009.03.27. 09:29
 
Vissza    Nyomtatás