Tabella
 
1. Soroksár 12 24
2. Mezőkövesd
12
23
3. Kecskemét 11 23
4. Kazincbarcika 12 23
5. Tiszakécske 12 23
6. Gyirmót 12 21
7. Ajka 12 19
8. VIDEOTON 12 15
9. DVTK 11
15

10.

BVSC 11 14
11. Szentlőrinc 12 14

12.

Nagykanizsa

12

12

13. Karcag 12 11
14. Kozármisleny 12 10
15. Szeged 11 10
16. Csákvár 12 4
  részletes tabella    
  
 Bejelentkezés
Szakály játszhat a Nyíregyháza ellen.
A Vasas elleni mérkőzésen szerencsétlen - és első ránézésre súlyos - sérülést szenvedett Szakály Dénes, akit hordágyon kellett levinni a pályáról. Honlapunknak a mérkőzést követően Nagy Dani biztatóan beszélt "Dini" állapotáról, ma pedig a klub is megerősítette, hogy Szakály pályára léphet szombaton, ahogy Elek Ákos is, akit szintén sérülés miatt kellett lecserélni a hétvégén.
 
Szakály Dénes a Vasas elleni találkozó második félidejében összecsúszott Tóth Andrással, minek következtében középpályásunk a hordágyon hagyta el a játékteret. Nos, Dénes már jobban van, szerencsére sérülése nem súlyos.

- Tegnap és ma nem edzettem, csak a konditeremben erősítettem, de holnap már bekapcsolódok a munkába - mondta a középpályás. - Az eset annyiból volt szerencsétlen, hogy pont azt a bokámat rúgta meg Tóth, amelyikben a részleges szalagszakadásom volt. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett a dolognak, így ha minden jól megy, szombaton ismét a pályán lehetek.

Ugyancsak ezen a mérkőzésen kapott egy rúgást a térdhajlatába Elek Ákos is, akit le is kellett cserélni, s a meccs végére már az egész térde bedagadt. Úgy tűnik azonban, a Nyíregyháza elleni derbire ő is felépül majd. Aki biztosan nem lesz ott ezen a találkozón, az Nagy Dániel, aki még a Ligakupa döntőben sérült meg, s mint arról beszámoltunk, a combfeszítő izma szakad be.
(vidi.hu)
2009.05.19. 15:16
 
Vissza    Nyomtatás