A Vidi talán legnépszerűbb futballistája másfél évtizede, 1994 tavaszán, a Honvéd elleni meccsen mutatkozott be az élvonalban. Hamar megszületett az első gól is – a Nagykanizsa bánta.

Dvéri három és félszáz meccse nem csak klubunkhoz kötődik, játszott a Gázszerben és az Újpestben is, de a szívében örökké vidis maradt, nem véletlen, hogy csak nagyon rövid ideig bírta „idegenben”

Ha az elért eredményeket nézzük, nem szegény a pályafutása. Van bajnoki bronza, Magyar Kupa, és két Ligakupa-elsősége, mégis azt mondja, nem teljesen elégedett a pályafutásával. Talán lehetne több érem a vitrinben, és a korosztálya többi menőjéhez hasonlóan, szívesen futballozott volna külföldön is – mégis azt mondjuk, büszke lehet arra, amit és ahogy elért.

Négyszeres válogatott, ezzel viszont szerencséje van, hiszen a nemzeti csapatban Azerbajdzsán és Japán mellett futballozhatott Wales, sőt a Puskás Stadionban Brazília ellen is. Nem is tudna felelni arra a kérdésre, ki volt a pályán vele szemben állók közül a legnagyobb sztár: itt is inkább a „hiányjelet” említi, neki, a kilencvenes és kétezres évek non plus ultrája Zinedine Zidane.

Hál’ Istennek, nehéz helyzetben van akkor is, amikor eddigi pályafutása legemlékezetesebb meccséről, legszebb góljáról faggatjuk. Utóbbira is többet tud mondani, pedig Dvéri Zsolt kapcsán szinte mindenkinek a ZTE ellen, a félpályáról rúgott gól ugrik be. Úgy, mint Puskásról a „visszahúzós”, Farkasról a braziloknak rúgott, Benéről amelyiknél kiemelte a labdát Henrique, a Benfica kapusa kezéből, Détáriról a lengyeleknek, az oldalvonal mellől rúgott szabadrúgás.

Egy mozdulat, egy gól, az örökkévalóságnak.

Legendák kiváltsága ez.
(vidi.hu)