Interjú Csank János vezetőedzővel | |||
|
|||
1. Milyen érzés újra Fehérváron lenni? Nem titok, örömmel tértem vissza Fehérvárra, jól érzem magam ebben a városban a korábbi sikerek helyszínén. 2. Siófoknál és akkoriban a Vidinél is maradhatott volna, még a vezetők is marasztalták, de az anyagi gondok miatt mennie kellett. Nem tart most is ettől a szituációtól? Persze ez is benne van a pakliban, sajnos a mai világban minden megtörténhet. Ilyen téren peches ember vagyok, Váctól is így kellett búcsúznom, Fehérvárról is így távoztam, míg Siófokon is kiürült a kassza. Mindhárom város fontos állomása az életemnek. Mivel én is ember vagyok és bérből élek, ugyanúgy dolgozom, mint bárki más. 3. Furcsa végignézni a csapaton, az idegenlégiósoknak, hogy sikerül a beilleszkedés? Igen, szükség van a vérfrissítésre, az újonnan érkezett labdarúgóknak mindent meg kell tenniük, hogy beilleszkedjenek a csapatba, míg a többieknek kutyakötelességük, hogy segítsenek nekik minden téren! Ez idővel egyre jobb lesz és oldottabbá válik a hangulat az öltözőben és a pályán is egyaránt. 4. Ritka jelenség itt Fehérváron, hogy két kapus is távozzon. Németh Gábor az egykori fehérvári kapus is elhagyta a süllyedő siófoki fedélzetet. Minek köszönhető, hogy nem követte a mestert? Ez tényleg igaz, elég ritkán fordul elő, hogy egy csapatnak két kapust is kelljen igazolnia. Németh Gábor velem együtt távozott a Ferencvárosba, majd követett Siófokra, itt viszont nem voltam megelégedve a teljesítményével. Sőt az igazat megvallva nem akartam ismét egy Milinte - Németh párharcot. Akik követik az eseményeket, azok tudják, hogy ez már nem valósulhat meg, mivel Milinte Sopronba távozott. Leigazoltuk Zalaegerszegről Turi Gézát, s itt maradt Viniczai Ádám is, mint tudjuk két kapus nem kapus. Nem sikerült megállapodni a ghána-i hálóőrrel, mert a román klubja igen sok pénzt kért érte. 5. Ön szerint is pénzközpontúvá vált a mai sport? Ez sajnos mára már természetes, a főszereplő mindig is a pénz. Nagy nyomás alatt áll minden és mindenki, hatással van rá a politika, a kapcsolatok, a gazdasági helyzet. A mai világ ekörül forog, szinte érzelem nélkülivé vált a sport. 6. A bundaügy szereplői közül, ha nincs eltiltás – kire számítana a jövőben? Erre csak azt tudom válaszolni, hogy Tóth Norbert már Görögországba szerződött. Pomper Tibor renitens játékos, elég problémája volt már a klubnak vele s ez kölcsönös. Némedi Norbertet nem ismerem, így véleményt se mondanék róla. Itt szeretném megemlíteni, először is tisztázni kell, hogy valójában mi is történt, mert a hallottaknak és a leírtaknak nagyon csekély a valóság alapja. Nemcsak a rosszat kell észrevenni, hanem minél több pozitív oldalát a klubnak, a botránnyal nem lesz népszerűbb az egyesület. 7. Melyik posztot tartja most a leggyengébbnek? Kapusra még szükségünk van, remélem, hogy az igazolások beválnak s bebizonyosodik, hogy ideszerződtetésük nem volt hiábavaló. (az új igazolás időközben megtörtént) 8. Mennyire elégedett a sorsolással? Nem igazán szoktam ezzel foglalkozni, hiszen kár előre siránkozni, mivel egyszer mindenkivel meg kell mérkőzni, s pesszimistán nem lehet meccset nyerni. Optimistának kell lenni s előre tekinteni! S átlépni az akadályokat, s akkor senki sem vetheti a szemünkre, hogy nem tudunk küzdeni. 9. Milyen eredményre képes a mostani „Új Vidi”? Jogos a kérdés, de higgye el szükség volt a vérfrissítésre. Muszáj volt kicserélni szinte az egész keretet, mert a hozzáálláson változtatni kell. Mivel magyar játékost nehéz megszerezni ezért kell körülnézni közvetlen környezetünkben, hiszen nekik megtiszteltetés, hogy itt játszhatnak és dupla becsvágy dolgozik bennük. Talán könnyebb velük szót érteni, mert olyan körülmények között nőttek fel, ahol tudják mi az, hogy becsületesen keményen dolgozni a pénzért. Bízzunk benne, hogy sikerül beépülniük a csapatba, s olyan teljesítményt nyújtanak amely meghatározza a Videoton arculatát, azaz alapemberekké válnak. 10. Várható még az utolsó napokra új igazolás? Említettem már, feltétlenül szükség van még egy kapusra. S nálunk van próbajátékon Fehér Csaba testvére, akit korábbi edzője kérésére tesztelünk, s jó esélye van, hogy a királyok városába költözzön. 11. Mennyire elégedett a felkészüléssel? Soha sem vagyok elégedett, de jó érzés a maximum környékén lenni, s nekünk is ez a célunk. A bajnoki nyitányon sajnos nem léphet pályára Tóth Balázs középpályásunk, mert az előző szezonban kiállították s eltiltását tölti, sajnos sérültjeink vannak, Ristics és Pantics személyében. Utóbbi esetében 3-4 hónap a teljes felépülés. Az Ő pótlására a keretben találunk megoldást. 12. Milyen az új játékosok edzettségi állapota? Elég változatos, volt aki bevallotta, hogy nem igazán volt edzésben, de volt aki szinte teljes intezitással készült. Erőteljesen próbálják behozni a lemaradásokat. 13. Jelent-e nehézséget az idegenlégiósok és a hazai játékosok között a kommunikáció? Eleinte persze okoz némi problémát, de a focival kapcsolatos alapszavakat mindenki ismeri. A beilleszkedéshez az is hozzátartozik, hogy megismerjük az adott ország nyelvét. A csapattársak segítenek nekik a könnyebb boldogulásban, s ezáltal válik igazán egységes csapattá a társaság. Az interjút készítette: Fáncsi Szilvia |
|||
2003.07.21. 10:29 | |||
Vissza | ![]() |