Tabella
 
1. Csákvár 4  10
2. Honvéd
4
 9
3. Szeged 4  8
4. Mezőkövesd 4  7
5. Karcag 4  7
6. Ajka 4  7
7. Kecskemét 4  6
8. Vasas 4  6
9. Szentlőrinc 4
 5

10.

Békéscsaba 4  5
11. Tiszakécske 4  5

12.

BVSC

4

 3

13. Soroksár 4  3
14. Kozármisleny 4  2
15. VIDEOTON 4  2
16. Budafok 4  1
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Kocsis György nyilatkozott a Fejér Megyei Hírlapnak
A napilap megszólaltatta a Videoton FC Kft lehetséges befektetőjét a terveiről és az elképzeléseiről.
 

Székesfehérvár (mj) - Az önkormányzat tulajdonrészének megvásárlására hárman jelentkeztek, de ténylegesen csak Kocsis György mutatkozik aktívnak a csapat körül. Pedig még csak nem is tulajdonos...Előbb augusztus 19-én, majd augusztus 30-án sem döntött a fehérvári közgyűlés arról, hogy a beérkezett pályázat alapján, a Videoton FC Ktf.-ben lévő tulajdonának egy részét eladja Kocsis Györgynek.

De ki is a pályázó?

A 36 éves vállalkozó, futballistaként a Honvéd, a Csepel és a BKV Előre utánpótlás csapataiban is játszott korábban. Később, 2002-ben a Honvéd csapatát szponzorálta, majd tavaly az egyik tulajdonosa lett a fővárosi klubnak. Az utánpótlás csapatok működését egyedül finanszírozta, míg a felnőttek költségvetésének 14 százalékát biztosította. Miután a többségi tulajdonos Piero Pinivel több kérdésben nem egyezett a véleményük, az idén kiszállt a Honvédból, még mielőtt a kapcsolatuk végleg elmérgesedett volna.

- Egy közeli ismerősöm szólt, hogy segítsek a fehérvári labdarúgásnak. Így került szóba a tulajdonrész vásárlás a Videoton FC Kft.-ben, s ezért is adtam be a pályázatomat - tájékoztatott Fehérvárra kerülésének kö-rülményéről Kocsis György.

- Mégsem iktatták be a két, augusztusi közgyűlésen.

- Így igaz, de megjegyzem, érzésem szerint ez nem az én hibám. Bár erről hivatalos tájékoztatást az önkormányzattól nem kaptam, csak szóban közölték, hogy nem volt elég az „igen“ szavazatok száma. Miután zárt ülésekről van szó, nem tudhatom, hogy a pályázatomból mit hiányoltak a képviselők. Csak a mendemondák szólnak arról, hogy a különböző garanciákról van szó. Nos, azokat a Magyar Labdarúgó Liga illetékes bizottságának leadtam, s a liga a szabályok szerint azért is hagyta jóvá a szándékomat.

- A pályázatának lényegében mi volt a tartalma?

- Az, hogy a mindenkori költségvetés 20 százalékát, és az adósságállomány 20 százalékát átvállalom. Továbbá azt, hogy a bevételhez igazítjuk a kiadást, s ezzel negyven százalékkal csökkentjük a kft. költségvetését, így a gazdasági társaság a későbbiekben nyereséges vállalkozásként működhetne. Elképzeléseink szerint, szakmailag öt év alatt, lépcsőzetesen építkezve szeretnénk átalakítani a csapatot úgy, hogy a nemzetközi porondra is kijusson, s a bajnoki cím is valós cél legyen.

- Kitart még a klub mellett, s ha igen, mi annak az oka?

- Igen, s két ok miatt teszem ezt. Az egyik: nem szeretnék a magyar focitól, illetve azoktól a szponzoroktól elszakadni, akik a fehérvári klub működésében segíthetnének. Ebben azok is megerősítenek, például Vini-czai Tibor, akik erkölcsileg és anyagilag is az életbenmaradás érdekében munkálkodnak. A másik: értek csalódások és meglepetések, de nem kenyerem a megfutamodás. Remélem, idővel kapun belülre kerülök. A klub helyzete ugyan rossz, de nem reménytelen, s amíg él a remény, addig én is itt maradok...

2004.09.16. 06:38
 
Vissza    Nyomtatás