|
 |
Megtartotta utolsó edzését a Vidi a holnapi bajnoki mérkőzés előtt. A tervek szerint erre a gyakorlásra a centerpályán került volna sor, de az időjárás közbeszólt, így a hátsó füves pályára vezényelte játékosait a vezetőedző. A fiúk a hideg és a hóesés ellenére jó hangulatban végezték a gyakorlatokat, miközben Csertői Aurél arról beszélt nekünk, hogy ez az időjárás sajnos nem nekünk kedvez majd, de természetesen abban minden Vidi szurkoló biztos lehet, hogy maximális erőbedobással vetik majd magukat a küzdelembe a játékosok. Különösen Dvéri Zsolt várja izgatottan a találkozót, hiszen számára egyben visszatérés is a vasárnapi derbi. A tervezett kezdőcsapatból mindenki egészséges és harcra kész.
tovább »
|
|
2006. 02. 25 |
| |
|
Van mit javítani a Ferencváros elleni mérlegen, hiszen eredményesség tekintetében a két csapat összacsapásait illetően a vendégek jóval kedvezőbb helyzetben vannak. A Vidi szurkolói természetesen mindannyian biztosak abban, hogy ez a helyzet vasárnap kedvezően változik majd, hiszen az FC Fehérvár jóval esélyesebb a három bajnoki pont megszerzésére.
tovább »
|
|
2006. 02. 25 |
| |
|
 |
Eddig összesen 75 alkalommal találtak piros-kék színekben csapatunk tagjai a Ferencváros hálójába. A ma is aktív labdarúgók közül Horváth Feri jár az élen, aki egymaga hétszer volt eredményes a zöld-fehérek ellen. Ő sajnos nincs a vasárnapi kezdőcsapatban, de csereként beszállva javíthat a statisztikáján, de reményeink szerint a többiek is felkerülnek majd erre a listára.
tovább »
|
|
2006. 02. 25 |
| |
|
Ahogyan azt a szurkolók megszokhatták, a tavaszi idényben is minden hazai mérkőzés szünetében tombola sorsolásra kerül sor. Így lesz ez vasárnap is, és a nyereménylista igazán tekintélyes, hiszen vacsorautalványoktól kezdve, ajándékcsomagon át, egészen a külföldi utazásig, sok minden szerepel a listán. A tombola ára 200.- Ft és a teljes bevétel az FC Fehérvár utánpótlás csapataihoz kerül majd. Érdekesség, hogy egy-egy szerencsés nyertes a kedvenc játékosát viheti majd el vacsorázni a Capri Étterembe.
tovább »
|
|
2006. 02. 25 |
| |
|
 |
Dr. Szieben László, az FC Fehérvár Kft. tulajdonosa arról értesítette honlapunkat, hogy a csapat hazai mérkőzéseit megelőzően 100-100 fő bérlettulajdonosnak lehetősége lesz arra, hogy a stadion főlelátójában kiállításra kerülő Puskás Ferenc relikviák társaságában lefotózzák. Ez a lehetőség kizárólag a tavaszi idény nyolc hazai mérkőzésére vonatkozik, előzetes jelentkezés alapján. Fotózás a vasárnapi mérkőzést megelőzően 10 és 11 óra között lesz. Regiszrálni a fotózásra a 06-20/341-7144-es telefonszámon lehet.
tovább »
|
|
2006. 02. 24 |
| |
Ma sem tudjuk meg, ki adja a nevét |
|
Hiába reménykedtünk, hogy ma talán bejelentésre kerül a leendő névadószponzor, sajnos erre továbbra is várni kell. Gál László ügyvezetőtől származó információink szerint azonban továbbra is folynak a tárgyalások az FC Fehérvár Kft tulajdonosai, illetve a meg nem nevezhető két cég vezetői között.
tovább »
|
|
2006. 02. 24 |
| |
Az RBD kéri a szurkolók segítségét |
|
A játékosok kivonulásakor a Red-Blue Devils által készített koreográfia kerül bemutatásra az F,E,I szektorokban. Megkérjük az itt helyetfoglaló Vidi szurkolókat, hogy segítsenek az ultráknak a látvány kivitelezésében! A megadott jelre a szektorok tetejérõl csíkokat fognak kihúzni, egészen a szektorok aljáig. Ezeket a csíkokat kell kitartani a szurkolóknak. A látvány megfelelõ kivitelezése érdekében kérjük a közremûködõket, ügyeljenek arra, hogy a csíkok között ne legyenek rések, kikukucskáló emberek, mert ezzel megbontják a látványt. Az ultrák fogják irányítani a kivitelezést, kérjük figyeljenek rájuk, és kb. 3-4 percig tartsák ki a koreográfiát, ezzel is ösztönözve csapatunkat a gyõzelemre! Közremûködésüket elõre is köszönjük!
tovább »
|
|
2006. 02. 24 |
| |
FC Fehérvár - Ferencváros vasárnap 11,30 |
 |
Vasárnap délelőtt végre a Vidi számára is megkezdődik a bajnokság tavaszi küzdelemsorozata. Csertői Aurél ma délelőtt tartott edzést, de holnap délelőtt ismét tréningezik a csapat. Eldőlt az is, hogy a Vidi a Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze - Dvéri, Schwarcz, Bozics, Györök - Alumona, Sitku összeállításban veszi fel a küzdelmet ellenfelével szemben. A mérkőzést Megyebíró János vezeti majd.
tovább »
|
|
2006. 02. 24 |
| |
|
 |
Tegnap este a Városházán nagyon sok Vidi szurkoló volt kíváncsi a klubot körülvevő hírekre, illetve az új játékosokra. A nagyterem szinte teljesen megtelt, így aztán dübörgő taps fogadta a vendégeket, a klub vezetőit, a szakmai stábot, illetve a játékosokat. A találkozó elején a Baráti Kör ajándékozta meg Horváth Gergelyt, Mohl Dávidot és Juszuf Dajicsot, valamint az őszi idény legjobb játékosának választott Daniel Tudort.
Képek a médiatárunkban.
tovább »
|
|
2006. 02. 24 |
| |
Ma este szurkolói ankét |
|
Ma este fél hétkor a Videoton FCF Baráti Kör Egyesület szurkolói ankétot tart a Városházán. Az egyesület által elküldött meghívókat az érintettek elfogadták, így minden bizonnyal választ kap kérdésére minden szurkoló.
tovább »
|
|
2006. 02. 23 |
| |